19
szept

Fenntarthatóság a középpontban?

Bitmist 0 comment

Tudjuk, hogy a fenntarthatóság és a környezetvédelem általában elcsépelt témaként jelenik meg a vállalatok kommunikációjában. Szeretnénk bemutatni, hogy a csapatunk számára ez nemcsak egy kötelező, de valójában üresen csengő frázis, hanem kollégáink ténylegesen elkötelezettek ezen értékek mellett, és hisszük, hogy felelősséggel tartozunk ezért bolygóért. Bízunk benne, hogy a következő néhány példa mások számára is gondolatébresztő lesz majd!

A Bitmistnél mind az irodánkban, mind az irodán kívül rendezvényeink során kiemelten figyelünk arra, hogy amikor csak lehetséges, megfeleljünk ezeknek a szempontoknak. Apró dologról beszélünk, de őszintén bízunk benne, hogy sok kicsi, de következetes cselekedettel mi is hozzájárulhatunk egy nagyobb cél eléréséhez.

Első és legfontosabb – ma már talán magától értetődő – lépésünk, hogy minden eseményünkön szelektíven gyűjtjük a hulladékot. Gondoskodunk arról, hogy a különböző hulladéktípusok megfelelő módon kerüljenek újrahasznosításra, ezzel is csökkentve az ökológiai lábnyomunkat.

Emellett a következőkkel igyekszünk támogatni a fenntarthatóság szempontjait:

  • Digitális megoldások előtérbe helyezése: amennyiben lehetséges, papírmentes rendezvényeket szervezünk. Az eseményekhez szükséges anyagokat és információkat digitálisan biztosítjuk a résztvevők számára, így minimalizálva a papírfelhasználást.
  • Helyi beszállítók támogatása: az eseményeinken felhasznált élelmiszerek és egyéb anyagok beszerzésénél előnyben részesítjük a helyi, fenntartható gazdálkodásból származó termékeket. Ezzel nemcsak a helyi közösségeket támogatjuk, hanem csökkentjük a szállítással járó szén-dioxid-kibocsátást is.
  • Zöld energia felhasználása: ha technikai berendezéseket használunk, mindig törekszünk arra, hogy olyan helyszíneket válasszunk, ahol megújuló energiaforrásokat használnak. Ezzel is hozzájárulunk a globális karbonlábnyom csökkentéséhez.

Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy rendezvényeink ne csak szakmailag legyenek sikeresek, hanem környezettudatos példát is mutassanak. Hisszük, hogy együtt tehetünk a fenntartható jövőért!

Share
0 comment
Site Owner
BitmistCreative art